|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 59 találat | lapozás: 1-30 | 31-59 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Dimény Attila 2001. január 5.Múlt év decemberében tartotta a Kézdivásárhelyi Múzeumbarátok Egyesülete (KMBE) közgyűlését. Az Egyesület az alakuló gyűlést 2000. jún. 25-én tartotta, hivatalos bejegyzésére szept. 27-én került sor. Megalakulása óta a KMBE több rendezvényt, könyvbemutatót szervezett. A KMBE jelenleg a Múzeumi Hírek második számának a szerkesztésével foglalkozik. Dimény Attila elnök bemutatta az egyesület címerét, amelyet István Sándor fafaragó készített el, majd az eltelt fél évről számolt be. A Bogdán család az Egyesületnek adományozott kb. 14 ezer üveglemezt, ezeket a közeljövőben létrehozandó fotómúzeum alapköveként fogják felhasználni. A gyűlésen a Bogdán-féle fotómúzeumról is szóltak. A Bogdán család házát egy magyarországi személy kívánja megvásárolni, majd - miután a tulajdonába kerül - az egyesület ügykezelésébe adná. /Üléseztek a múzeumbarátok. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), jan. 5./2001. március 2.Febr. 24-én Eredmények és feladatok a háromszéki néprajzkutatásban címmel néprajzi konferenciát tartottak a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban, a Kézdivásárhelyi Múzeumbarátok Egyesülete szervezésében. Zömében háromszéki fiatal néprajz-kutatók mutatták be dolgozataikat. Dimény Attila, a Múzeumbarátok Egyesülete elnöke ismertette a rendezvény célját: fiatal néprajzosok bemutatkozása és a háromszéki néprajzkutatás további feladatainak kijelölése. Az előadók között volt Albert Ernő (Sepsiszentgyörgy), Szabó Judit (Kézdivásárhely), Pozsony Ferenc (Kolozsvár-Zabola), Bartalis Izabella (Kézdiszentlélek), Haszmann Orsolya (Kolozsvár-Csernáton), Szőcsné Gazda Enikő (Sepsiszentgyörgy), Hegyeli Attila Klézséről. - A tanácskozás szükséges volt: Háromszék néprajza gazdag, de kevésbé látványos terület a kutató számára, ezért a közelmúltig kevesebbet foglalkoztak vele. /Néprajzos konferencia. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), márc. 2./2001. március 10.A Kézdivásárhelyi Múzeumbarátok Egyesülete szervezésében Eredmények és feladatok a háromszéki néprajzkutatásban címmel tartottak tudományos konferenciát. Amint a házigazda, Dimény Attila egyesületi elnök elmondta: elsősorban Háromszéken élő 17 néprajzkutató kollégáját hívta meg. Albert Ernő sepsiszentgyörgyi ny. tanár kifejtette: Háromszék kullog a néprajzkutatásban. Nélkülözhetetlen a háromszéki néprajzi bibliográfia összeállítása. Ezt a nézetet erősítette meg Pozsony Ferenc zabolai származású kolozsvári egyetemi tanár is. A levéltári kutatások fontosságára Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzosa hívta fel a figyelmet. /(Iochom): Néprajzos konferencia Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./2001. június 1.Közel egy fél évvel ezelőtt az Amerikai Egyesült Államok anyagi támogatásával munkahelyteremtő programot indítottak Kézdivásárhelyen. Ennek keretében havonta került sor kurzusokra. Május 22-én a tanácsosok és üzletemberek döntöttek: a DEL-program eredményeként egy turisztikai irodát és egy útjavító csoportot létesítenek. A program értelmében az USA 30 ezer dollár nem visszatérítendő támogatással járul hozzá a kézdivásárhelyiek elképzeléséhez. Amint azt Dimény Attila tanácsos, a turisztikai iroda indításával kapcsolatos ötlet szülőatyja elmondta: az irodára 9 ezer dollárt szánnak. Az elképzelés szerint egy turisztikai irodát nyitnak valahol a főtéren, mely célra az épületet a polgármesteri hivatallal közösen fogják kiválasztani. Optimális esetben az irodának önellátónak kell lennie. Az iroda ugyanakkor jogi hátteret biztosítana azon kézdivásárhelyi magánház-tulajdonosoknak, akik hajlandók lennének turisták befogadására. A múzeumban jegyzett adatok szerint Kézdivásárhelyt közel 12 ezer turista látogatta meg a tavaly, ezek közül mintegy 1500-an szálltak csak meg a város területén. /A turizmusról Kézdivásárhelyen. El kell adni a várost. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), jún. 1./2001. szeptember 8.Szept. 7-én immár harmadik alkalommal került sor a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében a székelyföldi néprajzosok konferenciájára Csíkszeredában. A meghívott kutatók, néprajzosok előadásaik, dolgozataik arról győzték meg a résztvevőket, hogy ez a munkacsoport dolgozik. Dr. Balázs Lajos az etnikumoknak a polgárosodásban betöltött szerepéről értekezett Csíkszentdomokos esetében, Tankó Gyula a Gyimesekben vizsgálta ugyanezt a jelenséget, Oláh Sándor előterjesztésében a székelyzsombori etnikai határfolyamatokról beszélt, Gazda József a felszívódó szórványokról, Gagyi József a cigányok és magyarok lakta Nyárádkarácsonyfalván gyűjtött kutatásaiból nyújtott ízelítőt. Figyelemfelkeltő dolgozatokkal jelentkezett Dimény Attila, Szőcs Loránt, Kis-Portik Irén és Bernád Ilonka is. /Kristó Tibor: Néprajzos konferencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./2002. január 18.Múlt év decemberében jelent meg a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum kiadványa, a Múzeumi Hírek 3. száma. A Dimény Attila múzeumigazgató és Dimény Erika által szerkesztett hírújság beszámolót tartalmaz az elmúlt év múzeumi eseményeiről, időszakos kiállításokról, találkozókról és más jellegű rendezvényekről. Harminc éves a Zsuzsi és Andris népviseleti gyűjtemény. /(kc): Múzeumi Hírek – 3. szám. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), jan. 18./2002. január 19.A Kézdivásárhelyen levő Céhtörténeti Múzeum munkaközössége idén ünnepli fennállásának 30. évét. Dimény Attila, az intézmény vezetője ismertette helyzetüket. A múzeum jelenleg hét állással rendelkezik, ebből négy muzeológus. Tavaly tízezer látogatójuk volt, 68,9 százalékuk hazai, többnyire diák, 31,1 százalék külföldről érkezett:, közülük Magyarországról 3016személy. Tavaly tizenkét képzőművészeti kiállítást nyitottak meg. Az előző években a céhtörténeti múzeumban átlagban évi tíz-tizenkét időszakos tárlatot rendeztek. Idénre tizenegyet terveznek. /Iochom István: Harmincéves a céhtörténeti múzeum. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 19./2002. február 1.Kézdivásárhelyen, a Céhtörténeti Múzeumban megnyílt a nemrég elhunyt Mátyás József festőművész, grafikus kiállítása. A vándorkiállítás 2000. nov. 14-től járja az országot. Dimény Attila, a múzeum vezetője köszöntötte a megjelenteket. A megnyitóbeszéd után verses-zenés műsor következett. /Mátyás József tárlat a Múzeumban. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), febr. 1./2002. június 10.Jún. 8-án Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeumban az intézmény fennállásának 30. évfordulójára emlékeztek, amit a Mezőváros és vidéke című tudományos konferencia követett. A rendezvényt Dimény Attila, a múzeum vezetője nyitotta meg. Kónya Ádám tanár, a Székely Nemzeti Múzeum ny. igazgatója, Cserey Zoltán, a múzeum aligazgatója, Haszmann Pál, a csernátoni múzeum vezetője, Jánó Mihály művészettörténész személyes emlékeit elevenítette fel. Haszmann Pál egy évig, Jánó Mihály pedig tizenegy évig volt a kézdivásárhelyi múzeum munkatársa. Incze László ny. főmuzeológus azt hangsúlyozta, hogy a múzeum megszületése nem az ő érdeme, az közös munkával született, a város akkori vezetői, néhai Márton Albert és Makó Árpád polgármesterek, Sylvester Lajos, a megyei művelődési tanács akkori elnöke, Király Károly megyei első titkár és sok névtelen adományozó nélkül a múzeum nem jöhetett volna létre. A Mezőváros és vidéke című tudományos ülésszakon dr. Vofkori László, dr. Pál Judit, Incze László, Beján András, Cserey Zoltán, Kónya Ádám, Haszmann Pál, Jánó Mihály, Róth András Lajos, Bakk Pál, Szabó Judit és Dimény Attila dolgozatai a mezőváros témára összpontosítottak. /Iochom István: A múzeum születésnapja. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 10./ Török Sándor polgármester megköszönte Incze László muzeológusnak hagyományőrző és értékápoló tevékenységét. /(dimény): Mezőváros és vidéke tudományos konferencia. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), jún. 7-15./2002. október 17.Okt. 13-án nyílt Kézdivásárhelyen, a Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében Márton Árpád /sz. Gyergyóalfalu, 1940. okt. 6./ csíkszeredai festőművész tárlata. Dimény Attila múzeumigazgató köszöntőbeszéde után Incze László muzeológus méltatta az alkotót és művészetét. /(csöpi): A csíki táj festője. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 17./2003. március 10.Márc. 9-én Kézdivásárhelyen, a Céhtörténeti Múzeum ikerrendezvény színhelye volt: megnyitották a március 15-ei tárlatot, ugyanakkor Molnár Józsiás halálának századik évfordulójára emlékeztek. Dimény Attila, a múzeum vezetője köszöntötte a jelenlevőket, majd dr. Borcsa János irodalomkritikus megnyitotta a képzőművészeti tárlatot. A múzeumban Molnár Józsiás-emlékkiállítás nyílt, mellyel a kézdivásárhelyi országgyűlési képviselőre emlékeztek. Ebben az évben több rendezvényt szerveztek a száz éve elhunyt képviselő tiszteletére: Vetró András-plakettet helyeznek el a nevét viselő általános iskola falán, és visszakerül a Molnár Józsiás parkban levő kriptába az a mellszobor, melyet Neumann Ernő készített, és nemrég Vetró András szobrászművész restaurált. /Bartos Lóránt: Kettős tárlat. Molnár Józsiásra emlékeztek Kézdin. = Krónika (Kolozsvár), márc. 10./2003. április 15.A Magyar Kincstári Vagyoni Igazgatóság 2000 decemberében a Bogdán örökösöktől megvásárolta a család fényképészműhelyét és a Kézdivásárhelyi Múzeumbarátok Egyesülete kezelésébe adta. Dimény Attila, az egyesület elnöke elmondta: az épület javításához pályázatok útján próbáltak pénzt szerezni, elsősorban az Illyés Közalapítványhoz fordultak, a támogatást 2002 elején kapták meg, amiből a restaurálási terveket készítették el. A tervek szerint a teljes felújítást 2005-ben fejezik be. Az épület műemlék jellegét megőrzik, s a Bogdán-műterembe állandó fotótörténeti kiállítást rendeznek be. /Iochom István: Kézdivásárhely. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 15./2003. június 28.Jún. 27-én ünnepelték meg Kézdivásárhelyen a főteret díszítő Gábor Áron szobor hatvanéves "születésnapját". Az ünnepséget a magyarországi Nagyváradi Magyar Királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola Bajtársi Köre kezdeményezte, amely egyúttal román, magyar és angol nyelvű emléktáblát helyezett el a szobor talapzatán. Az emléktáblán a szobor létrejöttének körülményeit örökítették meg az utókor számára. A jelenlevőket Dimény Attila, a Céhtörténeti Múzeum vezetője köszöntötte, utána Ferencz Attila alpolgármester szólt a jelenlevőkhöz. "Míg más településeket a paprikájáról, a borvizéről, netán Drakuláról ismernek, a mi városunkat Gábor Áron "Lészen ágyú!" híres és sorsdöntő mondatáról ismerik a helybeli és az idelátogató magyarok. Napjainkban az ágyú nem fegyver, hanem a hit és a kitartás jelképévé lényegült át" - hangzott el Ferencz Attila beszédében. Incze László, nyugalmazott múzeumigazgató ismertette a szobor történetét. Az emléktáblát Csíki Iván nyugalmazott százados és Ferencz Attila alpolgármester leplezte le. A szobrot, melyet 1942-ben nagyvarjasi Oláh Sándor szobrászművész készített Nagyváradon a Magyar Királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola megrendelésére, ezelőtt hatvan évvel leplezték le az iskola udvarán. Az iskola megszűnése után, 1945-ben az alkotást helyéről eltávolították, hosszas hányattatás után a céhes városba szállították. Itt 1971. szeptember 8-án helyezték közszemlére - a berecki ágyúöntő nevét viselő főtéren. /Bartos Lóránt: Emléktábla az ágyúöntőnek. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./2005. március 14.Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeumban 1989 óta tizenhatodik alkalommal megnyílt a március 15-e tiszteletére rendezett ünnepi tárlat, melyen idén huszonöt képzőművész negyvenegy munkáját állították ki. A közönséget házigazdaként Dimény Attila, a múzeum vezetője köszöntötte. /(Iochom): Március 15-i tárlat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 14./2005. november 7.November 6-án Kézdivásárhelyen, a Céhtörténeti Múzeumban megnyílt az Incze István festőművész születésének századik évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítás. Dimény Attila múzeumvezető házigazdaként a céhes városban született Incze István életrajzi adatait ismertette, majd felkérte Márton Árpád csíkszeredai festőművészt, a néhai művész egykori tanítványát és Incze László ny. muzológust, hogy nyissák meg a múzeumnak adományozott, 39 munkát – zömében udvartereket – bemutató tárlatot. Fellépett a Bod Péter Tanítóképző barokk zenekara. /(I. I.): Incze István-emlékkiállítás nyílt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 7./2005. november 11.Kézdivásárhely nagy fiára, Incze István festőművész-professzorra emlékezett születésének századik évfordulója alkalmából vasárnap, november 6-án: emléktárlat nyílt a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében. A székely Van Goghként emlegetett Incze István 1905-ben született Kézdivásárhelyen, tanulmányait szülővárosában, majd Kolozsváron végezte, a képzőművészeti egyetemet Bukarestben fejezte be. Az iskolai évek után Marosvásárhelyen rajzszakos tanárként tevékenykedett, ott élt családjával 1978-ban bekövetkezett haláláig. Jubileumi kiállításán azon munkáit lehet megtekinteni, melyeket Incze István a városnak adományozott. A megemlékező rendezvényt a Pakó László zenetanár által vezetett Bod Péter Tanítóképző barokk zenekara nyitotta meg, majd Dimény Attila házigazda, a múzeum vezetője köszöntötte a megjelenteket. A festőművész életéről, munkásságáról, Incze László nyugalmazott múzeumigazgató beszélt. Incze István munkásságát Márton Árpád csíkszeredai képzőművész-műkritikus méltatta. /Gyergyai Csaba: A székely Van Goghra emlékeztünk. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), nov. 11./2006. február 18.Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeum egész esztendőre be van táblázva, idén kilenc tárlatnak biztosítanak helyet. Az év első kiállítása, a Korong mesterei című január 12-én nyílt meg, tájékoztatott Dimény Attila, a múzeum vezetője. Márciusban nyílik a megye képzőművészeinek közös tárlata, ezt követi áprilisban Kosztándi B. Katalin helybeli festőművész egyéni tárlata, majd májusban Tamás Sándor parlamenti képviselő térképgyűjteményét mutatják be. /Iochom István: Kiállítások a múzeumban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 18./2006. március 13.Március 12-én Kézdivásárhelyen, a Céhtörténeti Múzeumban 1989 után tizenhetedik alkalommal nyílt ünnepi tárlat a nemzeti ünnep tiszteletére. Idén huszonegy brassói, sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi képzőművész harmincöt munkát állított ki. A kiállítást házigazdaként Dimény Attila, a múzeum vezetője és Deák Ferenc, a Petőfi Sándor Általános Iskola magyar szakos tanára nyitotta meg. /(Iochom): A múzeumban ünnepi tárlat nyílt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 13./2006. november 20.Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeumban megnyílt a három Incze, néhai Incze István, fia, ifj. Incze István és unokája, Incze István Botond közös kiállítása. A tárlatot Dimény Attila, a múzeum vezetője nyitotta meg. Néhai Incze István (1905-1978) Kézdivásárhelyen született, de Marosvásárhelyen élt és alkotott, Szülővárosának udvartereit készítette el, és adományozta azokat a Céhtörténeti Múzeumnak, most pasztelljeivel volt jelen. Fia, ifj. Incze István fotóművész /sz. Marosvásárhely, 1943/ fotóit állította ki. Incze István Botond /sz. Marosvásárhely, 1975/ Budapesten végezte el 2001-ben a képzőművészeti főiskola festészeti szakát, majd hazatért szülőföldjére. Nagyméretű olajfestményeivel mutatkozott be. /Iochom István: A három Incze kiállítása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 20./2007. február 3.Február 2-án emlékeztek meg Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeum 35 évvel ezelőtti alapításáról. A három és fél évtizedet az időszakos kiállítások és egyéb rendezvények plakátjaiból rendezett kiállítással ünnepelte meg az 1972. március 3-án alapított múzeum. Dimény Attila, aki öt éve vezeti az intézményt, felidézte a kezdeteket, elismerő szavakkal méltatta Incze László érdemeit, aki harminc évig volt a Céhtörténeti Múzeum vezetője. Vetró B. András szobrász, a Múzeumbarátok Egyesületének alelnöke is méltatta a rangos közművelődési központtá vált múzeum jelentőségét. /Iochom István: A Céhtörténeti Múzeum harmincöt éve plakátokon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 3./2007. december 13.December 12-én Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeumban bemutatták a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó Műterem sorozatának 22. kötetét, Vetró András szobrász művészalbumát, és megnyitották egyéni tárlatát. Az igényesen szerkesztett kiadványban Vetró alkotásai mellett az 1973 óta a céhes városban élő művész pályájának állomásairól adott összefoglalót Banner Zoltán. Tőzsér József, a kiadó igazgatója bejelentette, hogy a következő évben Sárosi Csaba-album kiadását tervezik. Dimény Attila, a múzeum vezetője bejelentette: e naptól fogva a céhtörténeti múzeum kiállítóterme a múzeumalapító néhai Incze László nevét viseli, aki két nap múlva lenne 79 éves. /Iochom István: Vetró András Műterme. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./2008. március 10.Március 9-én Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeumban tizenkilencedik alkalommal nyílt meg a Kovászna és Brassó megyei képzőművészek immár hagyományos, március 15-ét köszöntő kiállítása, melyen idén harmincegy művész tiszteleg nemzeti ünnepünk előtt. Dimény Attila muzeológus házigazdaként köszöntötte a tárlatlátogatókat, majd felkérte Dobolyi Annamária művészettörténészt, a múzeum munkatársát, hogy méltassa a változatos technikával készített munkákat. /Iochom István: Megnyílt a március 15-ét köszöntő tárlat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./2008. június 14.Június 12-én felavatták Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás Általános Iskola parkját. A kis park létesítésére a Step by Step Egyesület pályázott sikeresen a MOL-nál és a Polgár-Társ Alapítványnál. Veres Enikő igazgató, miután köszönetet mondott a park kivitelezőinek, bejelentette: az iskola névadójának mellszobrát áthelyezik a Céhtörténeti Múzeumból a tanintézet előcsarnokába. Dimény Attila, a múzeum vezetője elmondta: a gipszszobor 1989-ig a Molnár Józsiás Mauzóleumban állt, onnan került eléggé megrongált állapotban a múzeumba, Vetró András képzőművész restaurálta. 2003-ban, a Molnár Józsiás-év keretében a múzeumban állították ki a kantai római katolikus főgimnázium hatodik osztályos tanulója, Neumann Ernő által a múlt század húszas éveiben fénykép után készített mellszobrot. A múzeum vezetője reményét fejezte ki, hogy eljön az az idő, amikor a kis parkban bronzba öntve is állni fog Molnár Józsiás szobra. /Iochom István: Iskolapark-avatás és szoborátadás Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 14./2008. december 12.Incze László történész, a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum létrehozója és egykori vezetője december 14-én töltené 80. évét. 2007. április 2-án elhunyt. Pályája kezdetén tizennyolc évig a tanügyben, majd élete végéig, több mint 37 évig a múzeum kötelékében dolgozott. A múzeumi munka mellett is megmaradt pedagógusnak. Kézdivásárhely tárgyi és szellemi hagyatéka elsősorban Incze László pedagógiai ismereteinek és a történelem iránti elkötelezettségének köszönhetően vált népszerűvé. 2003-ban vonult nyugdíjba, de nem szakította meg kapcsolatát az intézménnyel. Amíg egészsége engedte, naponta bejárt, és segítette a féltve őrzött hagyatékban való eligazodást. Dimény Attila szerencsés, mert közel tizennégy évig dolgozhatott mellette. Tőle tanulta meg a múzeumi munka alapjait. A jövő évben kötetbe szerkesztik Incze László eddig megjelent írásait. /Dimény Attila muzeológus: Incze Lászlóra emlékezünk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./2011. február 3.TÍZ ÉV MÉRLEGEMagyartanítás Moldvában: szembesítési kísérlet az identitással 1989 után a csángókérdéshez hirtelen mindenki érteni kezdett, mint a focihoz, ám konkrét, átgondolt lépéseket tíz évig senki nem tett. A moldvai magyar oktatási program tíz évéről jelentetett meg kötetet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a Zelegor Kiadó 2010 végén. /Tíz év Moldvában. Csángó Oktatási Program 2000-2010, Zelegor, Kézdivásárhely/ A kiadványnak akkora sikere volt, hogy az eredeti 500 példányt elkapkodták; az utánnyomást követően Dimény Attila, a Céhtörténeti Múzeum igazgatója könyvbemutatót szervezett Kézdivásárhelyen. Sokan kíváncsiak voltak a találkozóra – merthogy az volt a javából, hiszen többen is eljöttek azok közül a tanárok közül, akik a magyar oktatási programban dolgoztak, még egy idős tanárnéni, Kosztándi Mária is felszólalt, aki az ötvenes években a Magyar Népi Szövetség kezdeményezte magyar oktatási program keretében tanított Moldvában. Grafikai szempontból könyvremek a kötet, méltatta Sántha Attila író, a kötet lektora Szabó Krisztina tervező munkáját. A tartalmát illetően meg rendkívül sokszínű, hiszen sokan vannak a szerzők is, sokféle ember – volt és jelenlegi tanárok, diákok – írásából áll össze a tíz év története. Sántha – akinek felesége, Kosztándi Tímea is tanított Moldvában – egy személyes jellegű visszaemlékezéssel kezdte a bemutatást. A Kötő József vezette kisebbségi oktatási államtitkárság tanácsosaként 1999-ben kapta azt a feladatot, hogy oldja meg a csángók magyar nyelvű oktatásának problémáját. Egy vaskos dossziét raktak eléje, amelyet áttanulmányozva kiderült, hogy bár 1996-tól folyamatosan kérték több faluban is a szülők a magyar oktatás bevezetését, a rosszindulatú vagy éppen ignoráns bürokrácia útvesztőiben mindig elkallódtak a kéréseik. 2000-ben Klézsén Hegyeli Attila, aki eredetileg kutatni ment néprajzosként Moldvába, gyűjtötte össze a szülői kérvényeket. „Az volt az érzésem, Burkina Fasóban vagyok” – idézte fel az akkori viszonyulást Sántha, aki 2000-ben kidolgozta a törvényhez csatolt alkalmazási útmutatót is az anyanyelv oktatására a román tannyelvű iskolákban. Ám hiába telefonáltak le többször a tanügyminisztériumból a bákói tanfelügyelőségre, a törvényekre hivatkozva, hogy beindulhasson végre a magyar nyelv oktatása – nem történt semmi. Még román minisztériumi küldöttség is indult Klézsére, ahol a szülőkkel leültek beszélgetni, hogy erősítsék meg: valóban igénylik, hogy gyermekeik magyart is tanuljanak az iskolában. A szülők ki is álltak a döntésük mellett, annak ellenére, hogy a hivatalosságok, iskolaigazgató, polgármester, helyi tanácsosok ott helyben a minisztériumi bizottság előtt vehemensen érveltek a magyaroktatás ellen – egyesek közülük magyarul... Sántha végül 2000 novemberében, látva, hogy eredménytelenül próbálkoznak, otthagyta a minisztériumot. Az iskolai magyaroktatás végül 2002 szeptemberében indult be PSD-s kormányzás alatt, azt követően, hogy az Európa Tanács kiszállt a helyszínre, és ajánlást fogalmazott meg Románia számára, a csángók kisebbségi jogait szorgalmazva. Hegyeli Attila, az MCSMSZ volt oktatási programfelelőse, ügyvezetője kijelentette, nem szeret úgy beszélni az utóbbi tíz évben oktatás terén elért eredményekről, "hogy közben mindent egy rózsaszín ködben lebegtessünk, mintha megváltottuk volna a csángóságot", mert a valóság korántsem dicső. Kilencezer gyerek beszél valamilyen szinten magyarul, ám csupán 1860 gyereket sikerült bevonni a programba, ebből 980-an tanulják iskolában, heti 3 órában a magyar nyelvet. Hurráoptimizmustól mentesen azt lehet megállapítani, 1989 után a csángókérdéshez hirtelen mindenki érteni kezdett, mint a focihoz, ám konkrét, átgondolt lépéseket tíz évig senki nem tett. Legalább száz konferenciát szerveztek Erdélyben és Magyarországon a csángókról, mindeközben Moldvában semmi előrelépés nem történt. Döbbenetes, hogy a magyar közösség nem tudta kezelni a csángóügyet; a magyar értelmiség és a nemzetpolitikai döntéshozók nem figyeltek a csángókra – állapította meg Hegyeli. Most sem sokkal jobb a helyzet, a szülők mellett senki nem áll ki, csak az MCSMSZ, ami egy civil szervezet. A magyarórára járó gyerekeket ma is direkt kihívják a táblához más tantárgyból “na lássuk, ha a magyarra van időd, mit tudsz”-alapon. Felelőtlenség volt arra számítani, hogy egy civil szervezet, akire rábízták a moldvai magyar oktatás megszervezését, fenekestül felfordít egy társadalmat, és legyőzi a román hatóságokat, szembeszáll a térségben erős pozícióval bíró egyházzal. Így könnyű utólag kritizálni az MCSMSZ-t azért, mert elbukta a feladatot. Nagyon előrehaladott az asszimiláció, a gyerekekkel a szülők szinte kizárólag románul beszélnek – egy ilyen nyelvállapotot visszafordítani úgy, hogy közben nem áll mellettünk sem az RMDSZ, se más, lehetetlen. De ezt nem is vállaltuk, nem is tudnánk megcsinálni – szögezte le Hegyeli. Elméletileg persze lehetséges, nem képtelenség 40-50 év után egy ilyen szituációt megfordítani, hiszen elég, ha megnézzük az ír példát: ők tudatosan igyekeznek visszatanulni őseik évszázadok óta elvesztett nyelvét, habár mindössze egyötödük beszél írül. Még ha nem is lehet megállítani az asszimilációt, akkor is van értelme magyart tanítani a magyarul már nem beszélő csángóknak – szögezte le Hegyeli. Az elsősorban falvakban, zárt közösségekben élő csángók gyökértelenekké válnak a városba költözve; a románság is kizárja magából a katolikusokat, hiába próbálnak románabbak lenni a románnál: “eşti catolic, bozgorule”, kinézik őket a mai napig. A szomszéd ortodox román falvak lakói még azokra a csángó településekre is “ungurii”-ként utalnak, ahol már senki nem beszél magyarul, teljesen asszimilálódott a csángó lakosság. Ezért lenne jó a csángó származású gyermekeknek megtanítani kulturális identitásuk alapjait, hogy ne váljanak teljesen gyökértelenné – vélte Hegyeli. A könyvbemutatón néhány volt és mostani tanár is mesélt a moldvai mindennapokról, a hatóságokkal folytatott összetűzésekről. Bende Edit már hetedik éve Moldvában tanít, most éppen Szitáson, Oneşti mellett. A márkosfalvi fiatal pedagógus a Transindex kérdésére elmesélte, elsősorban a kíváncsiság hajtotta, hogy megismerje jobban a csángó szomszédokat (Kovászna megyét az Ojtozi-szoros választja el Bákó megyétől). “Láttam a szép színes népviseletüket a futásfalvi búcsún. Kérdezgettem a rokonokat, ismerősöket, mit tudnak a csángókról – hát nem sokat tudtak. Gondoltam, elmegyek és megnézem én magam Csángóföldet” – idézte fel. Szitáson, ahol már harmadik éve folyik iskolán kívül a magyar oktatás, az igazgató nagyon ellenzi a magyarórákat, “harcolni” kell vele; Edit öt csoportot tanít, nemcsak Szitásról, hanem két szomszédos faluból is járnak hozzá a gyerekek. “Haladunk, de lassan. Most ábécét tanulunk, nehezen mennek a magyar nyelv jellegzetes magán- és mássalhangzói” – mesélte a pedagógus. A sepsiszentgyörgyi Mihály Szende és a kézdivásárhelyi Konát Eszter Gajdáron tanítanak már második éve, 90-100 gyerekkel foglalkoznak. Bár hat éve kezdődött el a faluban az iskolán kívüli magyar oktatás, a helyi iskolavezetőség ellenállása miatt csupán idéntől sikerült a tantervbe is beilleszteni a magyarórákat. Fiatalodott a helyi iskolában a tanári gárda, talán ezért is sikerült megnyerni az intézményt, indíthassák el az oktatást hivatalosan is. 14-en tanulják egyelőre az iskolában is a magyart, a cél, hogy mind a száz diákot bevonják az iskolai tanításba is. A faluban egyébként mintegy 300 ház van, de olyan család is akad, ahol 16 gyerek van. “Nagyon tetszik Moldvában, az emberek befogadtak és elfogadtak. Könnyen haza is tudunk jutni a faluból. Nagy kihívás volt az elején, meg kellett tanulnunk az ott használatos szavakat, kifejezéseket. A felkészítőn megtanultuk a moldvai táncokat, énekeket, hogy aztán taníthassuk a gyerekeknek” – mesélte Mihály Szende. A könyvbemutatón Ségercz Ferenc, a Fabatka együttes alapítója is felidézte moldvai tanárkodása időszakát; mint mondta, faluról falura haladva, fokozatosan kellett megtörni a jeget mindenhol. A zenész olyan dalokat tanított meg furulyán a gyerekeknek, amit akár tíz évvel azelőtt, ugyanabban a faluban gyűjtött az öregektől; a zenei oktatás lehetséges eredményének azt tartja, hogy a gyerekek szembesülhetnek saját identitásukkal. A kétezres évek elején még nehezebb volt dűlőre jutni a falubeli hivatalosságokkal. Ám amikor egyik legtehetségesebb tanítványa – az azóta Budapesten zeneakadémiára készülő Kovács Krisztián – is azzal jött, hogy visszaadja a furulyát, annyira terrorizálták az iskolában a “magyarórák” miatt, bement az igazgatónőhöz. Talán határozott fellépésének is része volt abban, hogy később az illetőt leváltották. A magyarórának olyannak kell lennie, ahol minden gyereknek sikerélménye van; ahol népi játékokkal ismerkedhet meg, és olyan “magyar kulturális élménnyel” gazdagodik, amire akár 20 év múlva is szívesen gondol vissza – fogalmazott Kosztándi Tímea, a kötet szerkesztője, aki Diószénben tanított. A moldvai magyar oktatási programban résztvevő pedagógusok számára elsődleges feladat a helyi nyelvjárást megtanulni, nem kijavítani a gyereket, ha “fekete” helyett mondjuk “fetekét” mond, vagy értetlenkedni, ha tyúkmont (tojást) reggelizett – mert erre a helyi nyelvjárásra épülve aztán meg tudja tanulni a magyar köznyelvet is. Általában a moldvai magyar nyelvjárások szókincsének 15 százaléka román kölcsönszó, hiszen a 19. századi magyar nyelvújításról “lemaradtak” – pontosabban senki nem szólt nekik arról, hogy pl. a vonatot magyarul vonatnak hívják. A “trin” ugyan a román “tren”-ből ered, ám magyarosítva használják (“trinvel” utaznak), beépült a helyi szókincsbe, és ezt a nyelvváltozatot meg kell őrizni – magyarázta a hallgatóságnak Hegyeli. A közönségből érkező kérdésre, hogy “akkor most a csángók magyarok, vagy románok? Ha magyarok, miért nem vállalják magyarságukat?”, elmondta, hogy a kommunizmus idején, amikor Moldvából sok csángót a Székelyföldre hoztak többek közt gyárakba dolgozni, az érzéketlen székely ignoranciának köszönhetően váltak inkább román identitásúakká a csángók. A székelyek egyrészt cikizték őket amiatt, ahogyan beszélnek, illetve hogy akkor ők most minek is tartják magukat? Így történt meg az, hogy Magyarországról vagy Székelyföldről románságukban megerősödve térnek haza a csángó vendégmunkások. Pont az ilyen kérdések miatt, amelyek az identitást pusztán etnikai síkon értelmezik, és nem tudják fölfogni az archaikusabb csángó identitás lényegét, bántó és bunkó módon saját identitásukat állítják föl mérceként. “Ha Önök egy csángóval beszédbe elegyednek, kérem, ne tegyék föl így ezt a kérdést. Ha már mindenáron ezt a témát akarnák forszírozni, inkább azt kérdezzék, maga oláh-e? Ez Moldvában nem egy sértő kifejezés, így utalnak a román ortodoxokra, akiktől nagyon élesen megkülönböztetik magukat. Ha ezt a kérdést teszik fel, a válasz az lesz: dehogy, én katolikus vagyok” – magyarázta Hegyeli. B. D. T. Transindex.ro 2011. április 20.KönyvbemutatóKézdivásárhelyen ma, április 20- án 17 órától a Céhtörténeti Múzeum Incze László Kiállítótermében Sylvester Lajos közíró bemutatja dr. Szõcs Géza A család hangja címû könyvét. Házigazdája Dimény Attila múzeumigazgató. A kötet a helyszínen megvásárolható, a szerzõ dedikál. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2012. március 5.Incze László nevét vette fel a kézdivásárhelyi Céhtörténeti MúzeumIncze László helytörténész, muzeológus, pedagógus nevét vette fel az általa alapított kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum. A március 3-i, szombati névadó ünnepség keretében a múzeum udvarán leleplezték a 2007-ben elhunyt Incze László Vetró András szobrászművész készítette büsztjét – számolt be a Székelyhon.ro portál. Névadó a jubileumon. Incze László mellszobrát a múzeum udvarán avatták fel A szoboravatáson a névadót Dimény Attila múzeumigazgató, valamint Bedő Zoltán újságíró, az Incze László Baráti Kör elnöke méltatta. A névváltoztatás ötlete egyébként Bedő Zoltántól ered, elnökletével a kör tagjai korábban a www.inczelaszlomuzeumert.eu oldalon kezdtek aláírásgyűjtésbe, ahol mintegy ötezren támogatták a kezdeményezést. A petíciót számos egyetemi tanár, képzőművész és tudományos munkát végző személy is ellátta kézjegyével. A névváltoztatást a politikum és az anyaintézmény, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum is támogatta. A szombati ünnepségen a múzeum zsúfolásig telt kiállítótermében bemutatták Incze László A rendhagyó székely város címmel megjelent, hagyatékának egy részéből összeállított kötetet. A szakember özvegye, Szabó Judit elmondta: a hagyaték teljes feldolgozásához még három-négy év szükséges. Az érdeklődők a könyvbemutató után megtekintették Vörös T. Balázs 2001-es dokumentumfilmjét is, amely Incze László múzeumpedagógiai tevékenységét ismerteti. Szombaton volt egyébként a Céhtörténeti Múzeum megnyitásának 40. évfordulója, Incze László alapító a megnyitástól egészen 1994-es nyugdíjazásáig az intézmény vezető muzeológusa volt, de a múzeumszervezést, a kutatást ezután sem hagyta abba. A szombati ünnepségen Incze munkásságát Dávid Gyula irodalomtörténész és Kötő József színháztörténész is méltatta. Incze László 1928-ban született Baróton, tanulmányait Segesváron és Székelyudvarhelyen végezte, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia szakán diplomázott. A kézdivásárhelyi múzeum megnyitásáig pedagógusként tevékenykedett. Krónika (Kolozsvár) 2012. március 5.Incze Lászlóra emlékeztek (Ünnep Kézdivásárhelyen)Szombaton könyvbemutatóval, dokumentumfilmmel és szoboravatással egybekötött ünnepségen emlékeztek a múzeumalapítás negyvenedik évfordulójára, és az intézmény felvette megálmodója, létrehozója, Incze László (1928–2007) tanár, helytörténész, muzeológus és közéleti személyiség nevét. Szűknek bizonyult az egykori tanácsház gyűlésterme, a jelenlegi múzeum kiállítóterme, több mint kétszázan jöttek el, a nagyon sok helybeli mellett itt voltak a szülőhely, Barót, valamint Kovászna, Kolozsvár és több erdélyi város képviselői. A főbejárat melletti falra felszerelt, kétnyelvű tábla jelzi: az intézmény ettől a naptól az Incze László Céhtörténeti Múzeum nevet viseli. Elsőként Dimény Attila múzeumvezető idézte fel a negyven évvel ezelőtti múzeumnyitást, majd dióhéjban a négy évtized legfontosabb statisztikai adatait sorjázta: ez idő alatt közel félmillióan látogatták az intézményt, amely több mint hétszáz rendezvénynek adott otthont, az időszakos képzőművészeti kiállításoknak köszönhetően mára ötszáz értékes alkotással gazdagodott. Dimény beszédében külön kiemelte néhai Incze László szerepét, aki munkatársaival intézményt teremtett Kézdivásárhelyen. A megemlékezés a Vörös T. Balázs által 2001-ben készített és Incze László múzeumpedagógiai tevékenységét bemutató huszonhat perces dokumentumfilm megtekintésével kezdődött, majd könyvbemutatóval folytatódott. A kolozsvári Polis Könyvkiadó vezetője, Dávid Gyula irodalomtörténész és Kötő József színháztörténész a múzeumalapító munkásságát méltatta, A rendhagyó székely város című, frissen megjelent, Incze László tanulmányait tartalmazó díszes könyvet özvegye, Szabó Judit ny. tanár, néprajzkutató, a kötet szerkesztője mutatta be. “Incze László neve már életében összeforrt a kézdivásárhelyi múzeummal, mert a látogatók százai találkoztak vele tárlatvezetőként. Nagy türelemmel és nem kisebb szakértelemmel mutatta be a frissen kiállított tárgyakat vagy az állandó kiállítások anyagát. Sokan ismerték őt, és őrzik emlékezetükben szerény és tiszteletre méltó alakját” – írta róla köszöntőjében dr. Egyed Ákos történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, akinek üzenetét Kötő József tolmácsolta. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a jelenleg a magyarországi Mezőkovácsházán élő nyolcvankét éves Király Károly levelét olvasta fel, aki a rossz időjárás és betegsége miatt nem lehetett jelen az ünnepségen. Király 1968–1972 között a Román Kommunista Párt Kovászna megyei bizottságának első titkára volt, segítsége és aktív támogatása nélkül aligha jöhetett volna létre a céhtörténeti múzeum. Üzenetében külön kiemelte Sylvester Lajos, lapunk főmunkatársa érdemeit, aki abban az időben a megye kulturális tevékenységét vezette. Negyven évvel ezelőtt az avatószalagot ő vágta el. Ezt követően kötetlen beszélgetésre került sor, kortársak, barátok és ismerősök emlékeztek Incze Lászlóra, majd a rendezvény a múzeum udvarán folytatódott, ahol leleplezték a névadó szobrát, Vetró András képzőművész alkotását. A bronz mellszobrot a Bedő Zoltán által vezetett Incze László Egyesület állíttatta. Kötő József a névadó tudományos és közéleti munkásságát méltatta, a mellszobrot Tamás Sándor és Rácz Károly polgármester leplezte le, ft. Vargha Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes és nt. Szőcs László kézdi-orbai református esperes áldotta meg. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. július 17.Megjelent az Acta Siculica 2011Az utóbbi évek szokásától eltérően nem az adott év vége előtt, hanem jócskán a következő esztendőben, azaz idén májusban jelent meg a Székely Nemzeti Múzeum 2011-es évkönyve, az Acta Siculica. A kézirat nyomdakészen állt, a hazai bürokrácia szólt bele az elképzelésbe: módosították a közbeszerzési eljárás futamidejét, így kicsúszott az évből, aztán meg kellett várni az idei költségvetés jóváhagyását, s lefuttatni a közbeszerzési ceremóniát a nyomtatásra. De immár készen áll a tartalmas, szaktanulmányokat összesítő kiadvány. A kötet főszerkesztője Kinda István, akit Boér Hunor segített a munkában. A fejezetek szerinti szerkesztést Barti Levente és Kocs Irén (természettudományok), Szőcsné Gazda Enikő (néprajz), Bordi Zsigmond Loránd és Sztáncsuj Sándor József (régészet), valamint Csáki Árpád és Demeter Lajos (történettudományok) végezte. A kiadvány Vargha Mihály igazgatói jelentésével kezdődik. A beszámoló az utóbbi két évkönyv kéziratlezárása közötti időszakot – 2010. november–2011. október – öleli fel. Az évkönyv gazdagon tartalmaz háromszéki témákat és számottevő a megyénkbeli szerzők jelenléte is. Bordi Zsigmond Loránd a sepsiszentkirályi unitárius templom 2008–2009-ben zajlott régészeti kutatását, s annak eredményeit mutatja be, Süli Attila gróf Mikes Kelemen ezredest, a szabadságharc hősi halottját, Szőcsné Gazda Enikő a Zathureczky család székelyföldi ágának 19. századi történetéből szemelvényez, Nagy Botond a dualizmuskori székely kivándorlást tárgyalja, Nagy Szabolcs az 1916-os román megszállást Balázsovich Sándor, szerb származású sepsiszentgyörgyi patikus naplója felhasználásával mutatja be, és Sepsiszentgyörgy első világháború végi közállapotait is ismerteti. Az Orbaiszékből 1916-ban elhurcoltak, illetve elmenekültek lajstromát közli Koszta István Schmidt Tibolt kémelhárító hadbíró iratai alapján, a történelmi háttér ismertetésével. Több tanulmány foglalkozik Kézdivásárhellyel. Tóth-Bartos András a város 1940–1944 közötti történetéhez fűz adalékokat. Dimény Erika a Céhtörténeti Múzeum gyűjteményében található, 19. századi kiváltságleveleket, Dobolyi Annamária az Épületmesterek és a Szépítő Bizottság tevékenységét, valamint a kis sétateret és gőzfürdőjét mutatja be. Dimény Attila a polgárság egyesületi életéről értekezik. Szekeres Attila István a sepsiszentgyörgyi állami levéltárban őrzött armálisok közül a háromszékieknek adományozottak – alsócsernátoni Kelemen, angyalosi Forró, lisznyói Damó – címereit mutatja be, Tudor-Radu Tiron bukaresti heraldikus a Székely Nemzeti Múzeum kőtárában található, Béldi Lászlóné Zenone Jozefa bodolai címeres síremlékéről értekezik. Bernád Rita és Pénzes Loránd a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Sepsiszentgyörgyi Gyűjtőlevéltárát, Zepeczaner Jenő a Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen megőrzött céhpecséteket, Csáki Árpád – kalendáriumi bejegyzései kapcsán – Solymosi Incze Simeon erdővidéki református esperest mutatja be. A Háromszéki Árvafiú- és Szeretetház alapítványairól Tóth Szabolcs Barnabás értekezik. Barabás Hajnalka Sovánka István felvidéki származású sepsibükszádi üvegművest, Pozsony Ferenc a pávai család- és háztartásszerkezetet, Kinda István egy száztíz esztendős erdővidéki vőfélykönyvet és íróját, Gyenge Andrást mutatja be. Dimény Haszmann Orsolya Végh Antalra, Albert Ernő a kétszáz éve született Kriza Jánosra emlékezik. Végezetül a volt múzeumigazgatóra, Kónya Ádámra (1935–2008) emlékezik Boér Hunor és Kinda István, közlik a művelődéstörténész irodalomjegyzékét, a legapróbb újságcikkeket is beleértve. Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. április 20.Gábor Áron hazatérése (Szoborhistóriák)Amikor röpke három esztendővel ezelőtt a világ sorsa annyira kibogzódott, hogy Gábor Áron hatalmi paranccsal Bukarestbe vitt, egyetlen fennmaradt ágyúcsövét haza lehetett hozni, akkori főszerkesztőm egy levelet adott át feldolgozásra. Moldovan Nicu bácsi küldte szerkesztőségünkbe, azt ecsetelvén soraiban, hogy a most Kézdivásárhely főterét díszítő Gábor Áron-szobor Háromszékre hozatalában ő is szerepet játszott. Sylvester Lajos könyvének ismeretében – Az őrnagy hazatér – nekem ugyan másként rémlett, de azt is tudtam, Farkas Árpád is részese volt a „történetnek” – hát megírtam a cikket. Sylvester Lajos kereket mosolygott, amikor a Háromszékben meglátta, hogy volt kollégája derék román emberként csatlakozott a székely őrnagy megmentéséhez, s gyűjteménykötetébe (Történettekercsek az idő toronygombjában – Gábor Áron emlékezete) be is válogatta az újságcikket. Gábor Áron közben az én életemnek is alakítójává lett, a Sylvester Lajos szerkesztette könyv bemutatását követően egyik őrnagyos tanakodásunk során mondta el Dimény Attila, az Incze László Céhtörténeti Múzeum igazgatója: a dr. Kováts Lajos és Farkas Árpád közti levélváltást, mely a Nagyvarjasi Oláh Sándor szobrának Nagyváradról Kézdivásárhelyre vitelét eredményezte, a néhai Tanár úr özvegye a múzeumnak adományozta (az Incze László Céhtörténeti Múzeum irattára, A.12.1 irattári szám). Rögtön látnom kellett őket. Négy és fél oldalas felvezetőt írt a levélköteghez dr. Kovács Lajosné Bálint Ilona, mert „még ma is – több mint negyven év után – vannak, akik erről semmit sem tudnak, vagy éppenséggel téves információkkal rendelkeznek”. És mennyire igaza van. Dr. Kováts Lajos első levelét 1970. január 15-én írta Farkas Árpádnak, egykori székelyudvarhelyi diákjának. Óvatosan fogalmaz: „szívességre szeretném kérni egy Váradon tartózkodó közös ismerősünk, sőt, igen jó barátunk ügyében, aki itt elvesztette állását, s bármennyire is jólesik itt látni egyetlen barátomat, mégis állást kell szereznünk számára, mégpedig otthon”. Körülményes fogalmazása nem véletlen, előbb Székelyudvarhelyről Nagyváradra, majd onnan tovább, Magyarországra a Securitate miatt kellett menekülnie dr. Kováts Lajosnak. Második levelében – miután tisztázza, ki lenne az, akinek Háromszéken „állást” kellene keresni – dr. Kováts Lajos azt írja: „Beke György húsz év előtt állítólag a kökösi híd mellé képzelte Gábor Áron szobrát.” Ez sem egészen új keletű dolog, hiszen még a 19. század végén, 20. század elején felmerült, a kökösi hidat Gábor Áron hídnak kellene elnevezni, a korabeli sajtóban több cikk jelent meg a témában. Aztán a történelem alakulása ezt az ötletet is elsüllyesztette. És hogy Gábor Áron szobra mégsem a kökösi hídhoz, hanem Kézdivásárhelyre került, arra az 1970-es évek elejének politikai viszonyai, azok kevés lehetőségének kihasználása adja a választ. Dr. Kováts Lajos özvegye leírja azt is, hogyan fényképezték le az akkor a nagyváradi múzeum egyik félreeső helyén tárolt szobrot: „Férjem megkérte a múzeum fényképészét, akiben megbízott, hogy titokban készítsen fényképet a sarokba állított szoborról. A veszély fennállt, hogy bármelyik ablakból megláthatják a fényképezést. Ezért néhány, akkor preparált madarat egy kis asztalkára helyezve úgy állítottak az udvarra, hogy a háttérben ott legyen a szobor. S miközben néhány felvételt készítettek a madarakról – kissé fennebb emelve a gépet –, elkészült a szoborról is a felvétel... melyről aztán néhány képet készített a mester, sőt – hogy még nyoma se maradjon –, a filmet is kivágta a tekercsből, és a férjemnek adta. Abban az időben ez nem volt felesleges óvatosság...” Így született ama híressé vált felvétel, melyen ócska autógumik, üszkös gerendák mögé dugva Gábor Áron már-már kétségbeesetten támaszkodik ágyújának. Szerencsés helyzet volt, hogy a szobor nem szerepelt a váradi múzeum leltárában, s hogy az intézmény épp a püspöki palotába költöztetés előtt állt – nem volt nehéz rábírni az akkori igazgatót, hogy megszabaduljon a többtonnás kőszobortól. Hazahozatalának körülményeit Sylvester Lajos megírta, ebben a történetben nem kitaláció, de a legszebb fordulat, amikor a teherautó platóján levő őrnagy urat a hazafelé úton a gépkocsit megállító milicista élő alaknak vélte a szürkületben, s le akarta ültetni. A régiek, alkalmi idegenvezetők Kézdivásárhely főterén beszélve a ’48-as forradalomról és szabadságharcról, Gábor Áronról, a szoborról nem mulasztják felemlíteni ezt az epizódot. Egy szobornak is csak egyetlen hiteles története lehet. A Nagyvarjasi Oláh Sándor Gábor Áronjáénak ez. Hányatott sorsáról, három avatásáról kötetbe kívánkozó „sztori” kerekedett, s talán még film is lehet belőle. Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy). lapozás: 1-30 | 31-59
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
